A Halál kapujában - Létezések között

Az élőlények között csupán a testük tekintetében van különbség, amely különféle mértékben korlátozza az adott testben lévő lélek (átmá) képességeit és tudatszintjét; míg a testekben élő lények valójában egyenrangúak.



Indai bölcsessége szerint a lélek a halál után egy újabb testbe kerül. De létezhet-e bármiféle tapasztalat, amely alátámaszthatja ezt az állítást? Igen, vannak ilyen megfigyelések. Az egyik határozottan lélekvándorlásra utaló jelenségek például az, hogy egyes gyermekek spontán módon képesek visszaemlékezni korábbi életükre. A tudományos bizonyítékok erre vonatkozó csoportja alátámasztja, hogy az "én" a fizikai testtől független, tudatos létező, ami különféle testekbe költözhet. Persze a gyermekek sok mindent beszélnek, ami nem a hétköznapi realitáshoz kapcsolódik, s ezért nem szoktunk nagy jelentőséget tulajdonítani nekik.

Mégis, számos olyan eset ismeretes, amikor fiatal gyermekek részletekbe menő leírást adtak egy előző életük személyiségéről, eseményeiről és emberi kapcsolatairól. Egy ilyen híres eset egy bengáli vasúti alkalmazott lányának, Suklának az esete. Mikor még egészen kicsi volt, egy kispárnát ringatott, ahogy egy csecsemőt szokás, és Minunak szólította. ښgy viselkedett, mintha Minu a saját lánya lenne, és Minu apját, illetve két fivérét is emlegette. Sukla állítása szerint előzőleg mind Bhatparában éltek, és arra kérte a szüleit, hogy vigyék el oda. Sukla apja kinyomozta, hogy Bhatparában élt egy Mana nevű asszony, aki néhány évvel azelőtt halt meg, s egy Minu nevű leánygyermeket hagyott hátra. Sukla apja meg volt róla győződve, hogy lánya előző életében Mana volt. Ezt követően Sukla egy harminc vadidegen emberből álló csoport tagjai közül kiválasztotta Mana férjét, anyósát, sógorát, illetve saját egykori lányát, Minut is... E jelenségekkel kapcsolatban érthetően nagy teret kap a szkepticizmus. Mégis, komoly kutatók végeztek alapos vizsgálatokat a témában.

Megemlítendő közülük Ian Carlson Stevenson, a Virginia University pszichiátria karának professzora. Ste-ven-son behatóan tanulmányozta a reinkarnációs emlékeket, kizárólag gyermekek emlékeire támaszkodva, akiknek a felnőtteknél kevesebb oka és lehetősége van arra, hogy elmúlt életbeli emlékeket fabrikáljanak. Stevenson számos esetben igazolni tudta a gyerekek által adott részletes leírásokat, megbizonyosodva az általuk leírt helyek és emberek létezéséről, beleértve az elhunytakat, akiket elmúlt életekben élt önmagukként állítottak be. 1983-ig Stevenson 2500 reinkarnációs emléket jegyzett fel. Ezek közül 881-et vizsgáltak ki és az alany által leírt előző életbeli emlékek 546 esetben igazolást nyertek.

Más szavakkal, a kivizsgált esetek 62 százalékában nyertek megerősítést az elmúlt életekre vonatkozó vallomások. Ezek közül számos példa szerepel Stevenson négy kötetes összefoglaló munkájában, amely a Twenty Cases Suggestive of Reincarnation (Húsz reinkarnációra utaló eset) címet viseli (Richmond, William Byrd Press, 1966.) Jó néhány más, eleinte szkeptikus kutató kezdett el behatóan foglalkozni e kérdésekkel, s végül arra a következtetésre jutottak, hogy létező, bár nem könnyen érthető és megmagyarázható problémákkal állunk szemben. Azzal is tisztában kell lenünk, hogy a fentiekhez hasonló esetekben számolnunk kell a hibák lehetőségével is. Az ellenőrzött megfigyelések azonban számtalan nyugati, tudományos szemléletű embert is eljuttattak ahhoz a következtetéshez, hogy az önvaló tudata nem anyagi természetű: a halál után folytatja a létét, sőt egy újabb anyagi testbe költözik.

Forrás: http://www.szkepszis.hu/
Szerző: maja