- Apó, engem nagyon érdekelne hogyan képzeled, mi van a halál után?
- Nem tudok erről sokat mondani. Mikor, hogyan fogok Istennel és szeretteimmel találkozni azt nem tudom. Abban azonban biztos vagyok, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Arra is gondolok, hogy valamilyen tisztulása is szükségem lesz, hiszen bűnös ember vagyok.
- Mit jelent neked az, hogy bűnös ember vagy?
- Azt jelenti, hogy nem szeretem Istent annyira, amennyire lehetséges lenne számomra. De ugyanakkor azt is tudom és tapasztalom, hogy SZERETETT BŰNÖS vagyok. Mert hiszek abban, hogy Jézus szerette a bűnösöket.
- A halál után is gondolod, hogy Jézus továbbra is változatlanul szeretni fog?
- Ebben biztos vagyok, ebben reménykedem. Hiszen Jézus azt mondta: „Én veletek vagyok mindennap a világ végéig.” Azt mondta, hogy mindig velünk van.
- Apó, milyen ember leszel a halál után?
- Ember leszek, de másfajta testtel. Pál azt mondja: testünket „romlandóságban vetik el, romolhatatlanságban támad fel; szégyenben vetik el, dicsőségben támad fel; gyöngeségben vetik el, erőben támad fel; érzéki testet vetnek el, lelki test támad fel.” Ez a "lelki” vagy „szellemi test” egészen más, mint a mostani, háromdimenziós testem. Emberi mivoltomhoz hozzátartozik a test. De a test valójában mi? Az önkifejezés, a kommunikáció eszköze. Tehát a kommunikációra képes testem megmarad a halál után is. Én megmaradok. Mit mond Krisztus a jobb latornak a kereszten? „Még ma velem leszel a paradicsomban.”
- Tehát a halál után folytatólagosan következne ez a másik lét?
- A halál után átmegyek egy új életbe. Nem oda térek vissza, ahol voltam. Valami teljesen új és elképzelhetetlen lét vár rám. Én így hiszem, és nem nagyon érdekel, hogy boncolgassam, milyen is lesz az. Ez a hit éltet és erőt ad, hogy a halállal nincs vége az emberi életemnek, és nagyon fontos, hogy én, mint Szakaszu, a személyem tovább fog élni. És úgy hiszem, hogy a többi emberrel is sokkal mélyebb kapcsolatban leszek.
- Mi lesz a többi emberrel a halál után?
- Én minden ember üdvösségében reménykedem. Ha nem is állítom, remélni szabad. A jövő maradjon meg misztériumnak, egy reményteli misztériumnak. Talán vannak, akiket a félelem miatt foglalkoztat a halál utáni élet, és az ilyen irányú félelem mögött, azt gondolom, helytelen istenkép áll. Mert nem tudják, vagy nem akarják elhinni, hogy Isten feltétel nélkül szeret, igazságos és végtelenül irgalmas is. A tékozló fiú bátyja sem tudta elfogadni apja megbocsátó, irgalmas, szerető magatartását. Én úgy magyarázom tehát a többféleképpen érthető szövegeket, hogy az életünkben vannak örökéletre kiterjedő döntések és vegyük komolyan, hogy milyen döntéseket hozunk. De az az isteni akarat, hogy ő mindenkit üdvözíteni szándékszik, és én remélem, hogy senki sem jut pokolra vagy fog megsemmisülni. Ha valaki nem óhajtja az üdvösséget, az csak azért van, mert nem ismeri Istent, fogalma sincs a mennyországról és nem tudja, mit jelent találkozni és együtt élni a szerető Istennel.
- Szerinted milyen sorsra jutott a másik oldalon levő lator?
- Remélem, Isten neki is lehetőséget adott a megtisztulásra. A haláltusa a tisztulás egyik formája. Nem ismerjük a lehetőségeket, azt, hogy mi, mikor és hogyan fog történni. A szőlősgazda példabeszédében a gazda kimegy a piacra és keres munkásokat. A nap végén még mindig vannak olyanok a piacon, akik munkát keresnek, és ők csak egy órát dolgoznak, mégis megkapják a dénárjukat, ami nagyon igazságtalannak tűnik. „Miért lázongtok? Miért ne tehetnék jót vele?” – kérdi akkor a gazda a tiltakozóktól. Én úgy képzelem, hogy a nap végén munkába állóknak is volt családjuk, gondoskodni akartak a szeretteikről, szükségük volt a keresetre. A munkanélküli napszámosnak elképzelhetetlenül keserves lehetett, hogy nem tud semmit hazavinni. Ez a példabeszéd nagyon tetszik nekem. Igazságos volt a gazda, mert egy dénárban állapodott meg mindenkivel. A szuverenitása is benne van ebben, de főleg az, hogy ő minden embert szeret és igazságos is. Még ha a mi oldalunkról másképpen fest is a dolog.
- Mikor a halálra gondolsz, milyen hasonlat jut az eszedbe?
- Mindig úgy gondolok rá, mint egy jó barátra, aki elvisz Istenhez! Én mindig
hittem, hogy Isten az ő végtelen szeretetével azért teremtett, hogy a szeretetét megtapasztaljam és ebben másokat is segítsek. Ez az életem, és a halálom ennek a beteljesedése. Ebben soha nem kételkedtem. Tudom, ez nagy kegyelem.
- Nekem nehéz osztani ezt a töretlen optimizmust.
- Ezt már mások is mondták nekem, főleg Japánban, ahol nem tudnak mit kezdeni a halállal. Tudom, hogy sokan küzdenek a halál gondolatával és félnek tőle. Talán az élményeim támasztják alá az optimizmusomat, mert amikor féltem, Istenbe kapaszkodtam, és így tudtam továbbmenni, az ő erejével. A jövőről is azt tartom, hogy nem úgy lesz, ahogy én gondolom, de azt tudom, hogy Isten velem marad. Aki azt hiszi, hogy az élete a saját kezében van, az nagyon sok kínnal fog találkozni. Tudsz-e hinni abban, hogy Isten jó, akkor is, ha nem az történik, amit szeretnél? Tudsz-e hinni abban, hogy Isten a tenyerén hordoz? Én várom a nagy találkozást Istennel, aki még jobban vágyódik rám, ránk, mint mi őrá.
 Forráshttp://images.google.hu