A stressz senkit nem kerül el. De mindenki másképp reagál rá. Van, aki sikeresen megbirkózik vele, és van, aki szenved tőle. Az utóbbiak hibája az, hogy nem tudják elengedni a problémát, vagyis még akkor is rágódnak rajta, amikor már új feladatokkal, új érzésekkel kellene foglalkozniuk.

 

 

A stressz egyfajta feszültség, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból. Vagyis pozitív érzés és energiaforrás. De csak azoknak, akik hajlandók a probléma-megoldásra. (akik bíznak magukban, szeretik és elfogadják önmagukat). A stressz maga nem betegség, sokkal inkább belső, személyes diszharmóniánk árulkodó jele. Viszont a tartós stressz sok betegségnek ad táptalajt. 

 

Püthagorasz óta tudjuk: „nincs betegség, csak tudatlanság”. Ez alatt leginkább az önismeret hiányát értette. Belső harmóniára az tehet szert, akinek megfelelő önismerete, illetve az önismeretből fakadó önbizalma van. A bizonytalanság, a félelem, a belső harmónia hiánya mindig az önismeret hiányára utal. 

Aki tudja, hogy mik az erényei, aki fel meri tenni magának az alábbi kérdéseket, és tudja is rá a választ: aza stresszből mindig sokat profitálhat. A legfontosabb kérdések: „valójában ki vagyok én? „Mennyire élek teljes életet?”. Vajon mi szükséges az életem kiteljesedéséhez, és mit kell tennem azért, hogy a kiteljesedés feltételeit megteremthessem?!” 

Kulcs az önismeretFontos tisztázni azt is, vajon mi az, ami kiváltja a stresszt? Mik a leggyakoribb okai? Jó módszer átgondolni, hogy melyek a rád jellemző stressz-tünetek. A stresszt megelőző és kísérő tünetek tudatosodásával ugyanis egyre ritkábban ér váratlanul, ha előjön. Ha érzékennyé válsz a figyelmeztető jelekre, akkor észlelésükkor azonnal megelőző lépéseket tehetsz, és különféle technikákkal – például relaxálással, agykontrollal elejét veheted annak, hogy eluralkodjék rajtad. 

Aki nem tudja kifejezni magát, annak a belső harmóniája felborul, illetve el sem jut ennek megteremtéséig. Kevesen gondolják, hogy önmagunk kifejezésének elfojtása sokkal gyakoribb oka a stressznek, mint a külső hatások. Az elfojtás frusztrálttá tesz, torzítja a személyiséget. Ezért elengedhetetlen, hogy mindenki megtanulja az érzéseit, viszonyulásait őszintén felvállalni és megfelelő módon nyilvánosan kifejezni. És itt megint az önismeret kerül előtérbe. Hiszen életünket csak megfelelő önismeret birtokában tudjuk úgy élni, hogy az ne másnak feleljen meg, hanem saját belső énünk tökéletes kifejezése legyen. 
Szeresd magad!

Ezt a tanítást már csecsemőkortól bele kellene nevelni minden emberbe, hogy felnőttként valóban boldog lehessen. Az önkifejezésnek ugyanis leggyakrabban az a gátja, hogy nem tartjuk személyiségünket kifejezésre „érdemesnek”. Ennek hátterében az alacsony önértékelés és önbecsülés, az önmagunkkal szembeni türelmetlenség és bizonytalanság áll.

 

 

Az önbizalom már gyermekkorban kialakul (vagy elsorvad), attól függően, milyen szülői visszajelzésekkel találkozik az illető nap mint nap. Az a gyermek, aki minden apró „ügyességért”, teljesítményért dicséretben részesül, nem válik stresszes felnőtté, ha feszült helyzetbe kerül, érez magában annyi erőt, van annyi önbizalma, hogy a megoldásokra koncentráljon és ne a negatív hatásokra. Viszont akit gyerekkorában mindig szidtak, akibe a szülei belenevelték, hogy „nem tökéletes”, mert nem a legjobb tanuló, mert nem tudja elsőre megoldani a feladatot, mert ügyetlen a sportban, mert lusta, mert… mert… mert - az nehezen tűri a feszültséget, stresszel reagál minden változásra. Sajnos a szülői nevelés sokszor igencsak tévútra vezet, amikor a legkisebb lazítást vagy önkényeztetést is rosszallja, a hibákat azonnali dorgálással, büntetéssel „honorálja”, és a jogos büszkeséget, egy-egy sikeres teljesítmény utáni örömöt „beképzeltségnek” nevezi. A gyermek önértékelését igencsak megtépázza, ha a szülei igyekszenek meggyőzni, hogy valójában nem lehet büszke saját teljesítményére, mert az az ő érdemük, azt nekik köszönheti. 

Az ilyen gyermek személyisége idővel annyira átprogramozódik, hogy a végén már csak mások elvárásai és igényei szerint próbál viselkedni, ám ez a teljesítmény a személyiség szempontjából „üres”, hiszen a világtól várja ell, hogy kiteljesítse, ahelyett, hogy önmagát teljesítené ki. 

Ha te is stresszes vagy, ne szenvedj tőle tovább. Van egy nagyon egyszerű gyakorlat, amelyet az önbecsüléssel és önszeretettel birkózó embernek ajánlatos elvégezni. Írjon le legalább ötven olyan dolgot, mit jónak tart magában, ami megbecsülésre érdemes. A mennyiség azért fontos, mert idővel minőséggé alakul át, és ekkor be is következik. A listába olyan hétköznapi, természetes dolgok is bekerülhetnek, mint az éles látás, jó hallás, nyelvtudás vagy rajzkészség. Ez a gyakorlat nagy mértékben hozzá fog járulni ahhoz, hogy elkezdd becsülni magad, és valójában ez az első lépés az önszeretet felé vezető úton. Az önszeretet képessége egyszersmind képesség arra is, hogy másokat szeress. Önmagunk és mások szeretetének érzése és megélése pedig olyan belső békét és harmóniát teremt, ami komoly védelmet nyújt a stresszel szemben.

 

Forrás:astronet