Asztrológia:

A komoly alapokon nyugvó asztrológia a legrégibb ezoterikus rendszerek közé tartozik. Eredete valószínûleg az õsi Babilonra vezethetõ vissza. A régi babilóniaiak már Kr. e. 3000-ben megfigyelték az égboltot, hogy megbízható naptárt készíthessenek a vadászat és a vetés optimális idejének megválasztására. Egyiptom közvetítésével az asztrológia a görögökhöz is eljutott, akik megalkották a ma legismertebb asztrológiai módszert. Az asztrológiai világkép megfelel az ezoterikus felfogásnak, a világot rendezett egységként (kozmosz) értelmezi, amelyben minden jelenségnek határozott "értelme" van, hiszen a kozmosz törvényszerûségeinek engedelmeskedik. A bölcsek szerették volna megismerni ezeket a törvényszerûségeket – figyelték a természetet, összehasonlították a megjelenési formákat és olyan összefüggéseket fedeztek fel, amelyekbõl az derült ki, hogy a kozmosz különféle megnyilvánulásai azonos törvényszerûségeknek vannak alávetve és ennélfogva hasonlóak a reakcióik is. Így lehetségesnek kell lennie, hogy egy tetszés szerinti zárt rendszer megfigyelésébõl következtessünk egy másik zárt rendszerre. Ez a felismerés Hermész Triszmegisztosz híres mondásában kristályosodik ki: "Amilyen fent, olyan lent is" (Tabula Smaragdina Hermetis). Ez a mondat amely máig az ezoterika kulcsmondata, azt fejezi ki, hogy vannak olyan univerzális törvényszerûségek, amelyek az összes létforma valamennyi szintjét áthatják. Az asztrológia azzal az igénnyel lép föl, hogy az univerzális törvényszerûségekbõl kiindulva, szimbólumai útján meg tudja ragadni és le tudja képezni a valóság egészét. Minden bolygó és minden állatövi jegy a valóságnak más-más, meghatározott területét szimbolizálja. A horoszkóp egzakt pontossággal mutatja a "valóság-epítõkövek" eloszlását: megmutatja melyeket hoztuk magunkkal, amikor világra jöttünk, és melyeket kell még elérnünk cselekedeteinkkel, végül pedig utal megszerzésük módjára is.

Az alkímia középkori titkos tudomány, amely látszólagos célként aranynak kevésbé értékes fémekbõl való elõállítására és egy minden betegség ellen használható gyógyszer feltalálására törekedett. Valójában az arany szimbólum, azt fejezi ki, hogy emberi lények is arannyá lehetnek, olyan alapvetõ érzéseink, mint például a félelem, a tudatlanság, a gyûlölet és a szégyen értékes tulajdonságokká, szeretetté és beteljesültséggé változtatásával. Tehát az alkímia is egy lelki folyamat, amit kémiai folyamatokkal szimbolizáltak. Artúr király idejében az alkimisták legmagasabbrendû célja a Szent Grál kutatása volt. A Szent Grál a tiszta lélek szimbóluma. A Grálkutatás a keresõ ember lelki útját jelképezte.

Az alkímia 7 lépcsõfoka:

• Az ártatlanság
• Az ÉN születése
• A szerzés vágya
• Az adakozó születése
• A keresõ születése
• A látó születése
• A szellem

A kabbala a zsidóság ezoterikus tana. Évszázadokon át szóban adták tovább a templomokban és zsinagógákban. A 13. században lejegyezték – ez a "Fény Könyve" (Zohar). Ma már a kabbalát nem zsidók is sokan választják spirituális útként. Az Egyesült Államokban és Európában is mûködnek olyan csoportok, amelyek a kabbala tudásanyagát az önkibontakozásban próbálják hasznosítani. 

A világ a kabbala tanítása szerint az isteni fény kisugárzása. A világ tíz sugárban (szefira) alakul ki Isten szellemébõl. Ezek az õserõk képezik minden dolog alapját. Aki megérti õket, megérti a lét titkát.

A tíz szefira mûködését az élet fája ábrázolja:

Ez a fa – amely a tíz szefirát és kapcsolatukat szemlélteti – a kozmikus világösszefüggést szimbolizálja. Megjelenik rajta a makrokozmosz (világegyetem) és a mikrokozmosz (ember), az isteni és az emberi, és nyilvánvalóvá válik kapcsolódásuk. A jobb oldalon lévõ körök a nõi, a bal oldaliak a férfi princípiumot jelölik. Jobb oldalon található az "inspiráció", az "együttérzés", az "ösztön", bal oldalon az "értelem", az "ítélõképesség" és a "világosság". A két princípium között a fa közepe teremt egyensúlyt: az itt elhelyezkedõ szefira azt az elvet szimbolizálja, amire minden szép és tökéletes törekszik. Az élet fájának csúcsa a "kéter", a korona, a legmagasabb szellemi és eszmei lényeg, amelyhez a bölcs végül is eljut. (Az életfa hét síkja pontos párhuzamot mutat a hét csakrával, a jóga energia-központjaival! A kéter megfelel az "ezerszirmú lótusznak", a homlok magasságában elhelyezkedõ fejtetõcsakrának.) A kabbala értéke ma az ezoterikához hasonlóan az önmegismerésben rejlik: segítségével az egyén szembesül személyiségével és annak spirituális lehetõségeivel.

A mágia idõtlen idõk óta arra törekszik, hogy kapcsolatot teremtsen az ember számára hasznos energiákkal. Ez nem csak külsõ erõforrásokat jelenthet, hanem belsõ erõinket is. A célkitûzés rokon az ezoterikáéval: a személyiség kibontakozása és önmegvalósítás. Az ezoterikus praktikák majd mindig tartalmaznak mágikus elemeket is, és céljuk mindig az, hogy elõbbre vigyenek életutunkon. A mágusnak át kell látnia a felszínen. Ekkor megtapasztalja, hogy a jelenségek tér-idõ világa mögött láthatatlan valóság rejtezik, amely mindent hordoz, és amibõl minden keletkezik. Ebben a rejtett valóságban minden mindennel összefügg: az emberek egymással és a dolgokkal, valamint minden földi a kozmikummal. Ezt a szoros összefüggési viszonyt igyekszik a mágus kihasználni, amit úgy vél elérni, hogy befolyást gyakorol a dolgokat egymással összekötõ "kvintesszenciára" (nevezték még világszellemnek, világléleknek, ötödik elemnek, éternek, vagy kozmikus fluidumnak is), mert a kvintesszencia nemcsak "alapanyag", amibõl minden fölépül, hanem mûködõ energia, erõ és képesség is, ez tart mozgásban mindent, létrehoz, formát ad, ösztönöz.