Közös tudatmezőben létezünk

                                        A természet emlékezete rejlik bennük

Rupert Sheldrake brit biológus már a hetvenes években megalkotott teóriája szerint: az ismert erőtereken (pl. gravitációs, elektromágneses) kívül más, úgynevezett morfikus mezők is léteznek. Ezek a láthatatlan struktúrák tértől és időtől független szervezőmintákat éltetnek. A morfogenetikus mezők, csak az élő szervezetekre hatnak, és valójában a természet emlékezetét adják.

 Az egyed fejlődését, tágabb értelemben sorsát "levezérlő" morfogenetikus mezővel, vagy más néven archaikus emlékezettel minden élőlény rendelkezik. Ez garantálja, hogy egyetlen kiinduló sejtből, pl. növény esetében levél, szár, virág, stb. keletkezik. Egy majomembrió a kifejlődésekor, majd fölcseperedése közben is a faj közös emlékezetéhez nyúlik vissza. És ezzel a tézissel máris megérkeztünk Carl Gustav Jung kollektív tudattalanjának elméletéhez. De előtte egy közbevetett kérdés: lehetséges, hogy egyes speciális médiumok, akiket prófétáknak is hívunk, mint Mózes vagy Jézus, vagy a közelmúltból Edgar Cayce, képesek voltak az emberi morfogenetikus mezőkbe belekukucskálni, és azokból népek sorsát, történelmünk lehetséges jövőváltozatait kiolvasni? És vajon napjaink jóstehetségei az egyének sorsát tájoló mezőkben kutakodnak, miközben kártyát vetnek, vagy a kristálygömbjüket bűvölik?

Információs hálózat tagjai vagyunk

Jung a betegei álomanalízisekor figyelt fel arra, hogy létezik az emberiség közös emlékezete - mint adatbázis -, amely talán mindnyájunkat befolyásol, tudattalanunkon keresztül irányít. Ebben a közös háttérmemóriánkban jellegzetes archetípusokat, ősmintázatokat talált. Megfigyelte, hogy az egymástól távol élő, különböző sorsú emberek álmaiban hasonló töltésű, intenzitású, tartalmú képek, szituációk, szimbólumok fordulnak elő. És ugyanezek jelennek meg más-más népek művészetében, meséiben, babonáiban stb. is. Mindez azt bizonyítja, hogy titokzatos szinteken, módokon egymással mindnyájan összekapcsolódunk, sőt egymásból "keletkezünk". Egyetlen információs hálózat tagjai vagyunk, és személyünkben is információs egységeket alkotunk. És ha ez így van, természetesen a rendszeren belül mindenről tudhatunk, ahogy tudunk is - mint Jung állítja - gyakran tudattalanul.

 Az új minta megváltozatja a teljes faj viselkedését

A morfogenetikus mezők képesek az időn és a téren átterjedni, bennük eltűnhet a közeli és a távoli fogalma. Ha egy faj egyede elsajátít egy új viselkedésformát, az kihat az egész faj mezőjére, és ha az új minta sokszor ismétlődik, megváltoztathatja az egész faj viselkedését. Ezt igazolta Lyall Watson a "századik majom elvével". Azt tapasztalta, hogy majmok egy csoportja megtanult egy új viselkedésmódot egy szigeten, amit aztán távol élő társaik is alkalmazni kezdtek, anélkül, hogy hagyományos értelemben kommunikáltak volna egymással. Az új minta tehát bekerült a morfogenetikus mezőbe, és megváltoztatta.

A rész az egész tudását birtokolja

A pszichológia, a biológia, a morfogenetikusmező-elmélet és a kvantumfizika kutatásai ezen a ponton találkoznak. Jung szerint a materiális világ a kollektív tudattalan legmélyebb szintje, amelyben az anyag az előbbinek összesűrűsödött, merevebb állapota. A szinkronicitás (a történések véletlenszerű egybeesése - a szerk.) elmélete szerint a világban szinkronizmusok működnek. Bizonyos események együttes bekövetkezése akkor is megeshet, ha nincs köztük oksági kapcsolat. Ebből arra következtetett, hogy bizonyos magasabb rendű mintázat határozza meg életünket, egy olyan rend, amelyben semmi sem történik véletlenül, vagyis minden mindennel összefügg. A rész az egész tudását birtokolhatja.

Ezek szerint a médiumok csak azt teszik, amire minden ember hivatott: kapcsolatba lépnek a mindenséggel, azon belül élő vagy holtnak titulált léttársaikkal. Szellemi radarjukkal a gondolat szárnyán a fénysebességnél is gyorsabban képesek behatolni az emlegetett mezők ábráiba, az egyének tudatába, a kollektív tudattalanba, vagyis a lét magasabb szféráiba. Mert hiszik, hogy mindezekből információkhoz juthatnak.

A megismerést akadályozó korlátaink nem a külvilágból fakadnak, tudatunk belső gátjai alkotják ezeket. Ha a mindenség és egymás felé bátran kinyílunk, falaink leomlanak. Legyünk tehát nyitottak társaink felé, és mi is átléphetjük az idő és a tér határait…

                          Egy életünk, egy halálunk?

Sokak számára úgy tűnhet, hogy a lélekvándorlás olyan ezoterikus gondolat, amelynek valódiságát sem igazolni, sem cáfolni nem lehet.

Tudományos bizonyítása megkezdődött

Az elmúlt évtizedekben elkezdődött a reinkarnációs emlékek tudományos ellenőrzése, és ezek a vizsgálatok arra az eredményre vezettek, hogy a lélekvándorlás több mint egy egzotikus elképzelés… A néhány éve elhunyt Dr. Ian Stevenson, aki a pszichiátria doktora, illetve a Virginiai Egyetem Tanszékének vezetője volt, és akit ma a reinkarnáció-kutatás meghatározó úttörőjeként tartanak számon, több száz szakirányú cikkel és tanulmánnyal alapozta meg tudományos hitelét. Az ötvenes évek elején az a kérdés kezdte el foglalkoztatni, hogy megmarad-e valami az ember személyiségéből a fizikai halála után. Olyan tudományos módszer után kutatott, amellyel el lehet dönteni, hogy létezhet-e az emberi psziché a testtől függetlenül is. Elkezdett bizonyítékokat gyűjteni, amelyek a paranormális jelenségek létét támasztják alá.

Gyermekek beszámolóira lett figyelmes

1960-ban figyelt fel a gyermekek előző életeikre történő visszaemlékezésének jelenségére, és módszeres vizsgálatba kezdett. Negyven évet töltött azzal, hogy tökéletesítsen egy olyan módszert, amelynek segítségével tudományos igénnyel ellenőrizhetők a gyermekek előző életből származó spontán emlékei. (Magyarul Carol Bowman Visszatérés a mennyekből és Tom Shroder Visszatérő lelkek című könyvei tájékoztatnak Stevenson munkásságáról. - a szerk.)

Dr. Stevenson ezer reinkarnációval kapcsolatos esetet vizsgált meg, melyekben egy-egy gyermek elegendő részlettel és adattal szolgált előző életéről ahhoz, hogy azonosítani lehessen azt az elhunyt személyt, akit a gyermek korábbi önmagaként nevezett meg. A gyermek információi alapján Stevenson felkutatta az elhunyt családját és barátait, majd szembesítette a gyermek állításait, viselkedését vagy fizikai tüneteit a hozzátartozóktól kapott beszámolókkal. Az ezer eset közül majdnem mindegyikben közvetlen összefüggést talált a gyermek emlékei és az elhunyt élete között. Érdekes, hogy az esetek ugyanolyan arányban fordultak elő a reinkarnációt valló és az azt tagadó családokban.                          

 Kutatása szokatlanul alapos volt      

Stenvenson e témakörben szokatlanul alapos és tárgyszerű könyvei arra kínálnak lehetőséget a nyugati olvasók számára, hogy olyan módon gondolják át a reinkarnáció témáját, hogy közben nem adják fel az ésszerűségbe, illetve a tudományba vetett hitüket.

 Sokaknak fogalmuk sincs róla, hogy a tudós milyen alapos munkát végtett kutatásai során. Munkájának középpontjában az interjú állt - ehhez tudnunk kell, hogy a személyes kikérdezés technikájának elismert szakértőjeként tartották számon. A lehető legtöbb szemtanúval külön-külön interjút készített, a végén pedig összehasonlította az eredményeket. A koronatanúkhoz rendszeresen visszatért, hogy lássa, mennyire következetesen tartanak ki eredeti állításaik mellett.

Amikor Dr. Stevenson elkezdett feltárni egy estet, mindig ú kereste meg a gyermeket és szüleiket otthonukban, nem pedig azok mentek el hozzá. Kikérdezte a gyermeket és mindenki mást, aki közel állt hozzá. Feljegyezte és több szemtanú beszámolója alapján ellenőrizte a gyermek összes kijelentését és viselkedési jellegzetességeit. Ezt követően hívatlanul és váratlanul beállított a korábbi személyiség lakóhelyére, ahol újabb részletes interjúkat készített. Minden apró részletet feljegyzett az elhunyt személy életéről, halálának körülményeiről, majd összevetette azokat a gyermek kijelentésével és viselkedésével.

Nem talált más lehetséges magyarázatot    

Ahogy továbbhaladt az adatok gyűjtésében, Dr. Stevenson minden lehetséges, a reinkarnációtól eltérő magyarázatot is alaposan áttanulmányozott a gyermek állításaira és viselkedésére vonatkozóan. Esetleírásában beszámolt az összes létező adatról, és ismertette a „nyomozás” folyamatát. A legtöbb esetben az egyetlen fennmaradó magyarázat a reinkarnáció maradt!

Dr. Stevenson gyakran hangsúlyozta, hogy nem kíván bizonyítani semmit sem. Célja az volt, hogy az eseteivel kapcsolatban a legjobb minőségű és a lehető legobjektívebb bizonyítékokat szolgáltathassa.

A következtetések levonását pedig minden esetben az olvasóira bízta. Dr. Harold Lief egy pszichiátriai folyóiratban így írt róla: "Dr. Stevenson vagy valami kolosszális hibát követett, vagy pedig úgy fogják ismerni, mint a huszadik század Galileóját."

Forráshttp://zsilippa.hupont.hu/