Ezoterika, ezotéria vagy ezoterikus tanok-Buddhizmus-Reiki-Mikao Usui sensei története

Ezoterika, ezotéria vagy ezoterikus tanok


Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra,
aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál.
(Paulo Coelho)



"a titkos tanokra használt kifejezés, amelyet csak egy csoport beavatottjai számára ismeretesek, rejtélyes, okkult, rejtett", szemben az ún. exoterikus tanokkal (in.: Nevill Drury: A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona, 80.old.).

Az ezotéria világába sorolható számos olyan irányzat, mely korunk tudományos világképébe nem illeszkedik bele, a világot, annak működését és részeit tudományostól eltérő szempontból (vagy a dolgokat összefüggéseiben) vizsgálja.

A kifejezés a görög εσωτερική, esoterikós („belső”) szóból ered, ami ezen tanok követőire, a „belső körre” utal, azokra, akik felismerni voltak képesek a tanok összefüggéseit, szemben a „külső körrel” (exoteros), ami a közönséges embereket jelölte.

A szó főnévi formája a görög 'ezoterikosz' (latinosan 'ezoterikus') melléknévnek, melynek jelentése: belső, benső (ezo=befelé). Bővebb értelemben a lélek belseje felé irányuló utazást, szűkebb értelemben pedig csak a beavatottak számára elérhető misztikus tudást jelent.

Az ezotéria az emberiséggel egyidős jelenség, mivel az ember, mint spirituális lény az idők kezdete óta választ keres élete "nagy kérdéseire". Mégis, beszélhetünk az ezotéria újrafelfedezéséről, a körülbelül az 1960-as évektől kibontakozó New Age (Új Korszak) mozgalom keretében. Ennek lényege, hogy a kétezer éve tartó, Jézus megjelenésével kezdődött Halak-világkorszakot felváltja az új, a Vízöntő érája.

A szót a történelem folyamán is, és napjainkban is számos eltérő módon alkalmazták, alkalmazzuk, hol tágabb körben általában bármilyen titkos tanokra, hol csak az okkult tanokra.

 

Buddhizmus

A buddhizmus filozófiai, illetve gyakorlat-alapú világnézet, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a hinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak.


Bevezetés :

A buddhizmust általában a történelmi buddhaként ismert Gótama Sziddhártától (Gautama Siddhartha) eredeztetik, aki i. e. 563–483 között élt, a harcosok kasztjába tartozó uralkodó család fiaként. Maga a buddha szó jelentése: felébredett, megvilágosodott, olyan lény, aki megszabadult az anyagi világ kötöttségeitől, és megvalósította a tökéletes, zavarodottságtól és szennyeződésektől mentes tudatosság állapotát.



Sziddhárta csodás körülmények között született Indiában, és egy uralkodó család fiatal hercegeként nevelkedett. Azonban megrázó élményt jelentett számára huszonkilenc éves kora körül az a felismerés, hogy a betegség, az öregség és a halál (vagyis a szenvedés) minden érző lény osztályrésze.

E felismerést követően elhagyta a családját, lemondott a gazdagságról, és a megvilágosodás keresése érdekében remetének állt. 35 évesen, egy éjszakai elmélkedése alatt döbbent rá arra, hogy a szenvedés (azaz a lét alapvetően nem kielégítő volta) a tudatlanságból (nem az intellektuális szegénység, hanem a szellemi vakság értelmében) fakad, a szenvedés oka a mohó vágy (vagy létszomj), mely a tudatlanságból fakad; a szenvedéstől való megszabadulás, ha megszüntetjük az okát; ennek módszere pedig a Nemes Nyolcrétű Ösvény. Az, aki legyőzte a tudatlanságot, képes megszabadulni a létszomjtól, így eléri a Nirvánát (a nirvána jelentése ellobbanás, a szenvedés gyökérokai lobbannak el). Hátralévő életét tanítással töltötte.

A Buddha nem isten, nem is egy isten földi megtestesülése, hanem ember, aki ki van téve a betegségeknek, megöregedésnek, s akinek az élete szintén halállal végződik. De megkülönbözteti a többi embertől, hogy minden szenvedélyt és elvakultságot legyőzött, azaz megvilágosodott, megvalósította a Nirvánát. A szent iratok szerint Gótama Sziddhártát több buddha előzte meg és fogja még követni.

Buddha tehát ember, aki legyőzött önmagában minden szenvedélyt, szellemi tökéletessége következtében hatalmas erők bontakozhattak ki benne, és erre a tudásra saját erejéből tett szert, nem más tanítómesterek, isteni kinyilatkozás, vagy szent iratok tanulmányozásának a segítségével. Buddha tanítása szerint ez az út azonban a buddhává válásig „mások véleménye, és saját elmélkedésünk révén” világosodik meg. Bár az útmutatásra szükség van, a szintézis hangsúlyos szerepet kap tanításaiban.

A tan - filozófia és vallás :

Buddha nem fektette írásba tanait, azok megismerése közvetítők útján terjedt. A Tan folyamatosan változik a mai napig, kanonizálása a különféle iskolák által tartott zsinatok során történt. A legrégebbi iskolák páli nyelven írott kánonja, a Tipitaka sem tekinthető a Magasztos beszédei közvetlen lejegyzésének, hiszen ezen (addig szóban áthagyományozott) szövegek Asóka (i. e. 272-232) korában keletkeztek, tehát bő két évszázaddal Buddha halála után. Ennek ellenére meglehetősen konkrétan támaszkodhatunk e szövegek tartalmi egységére, a visszatérő formulákra, így például a „Négy nemes igazság”, a „Függő keletkezés”, az „Állandó Én nemléte”, a „Nemes nyolcrétű ösvény”, és a „Nirvánáról, az újraszületések sorozatának megszüntetéséről mint végső célról” szóló tantételek.

Buddha abból a felismerésből indult ki tanításai során, hogy a világi jelenségek, amelyek körbevesznek bennünket, átmenetiek. A keletkezés és pusztulás örök körforgásában változó jelenségek mélyebb okait kutatva megállapította, hogy az ember és világa független alkotórészek összessége, a testi dolgok, érzések, észlelések, elképzelések, ösztönök és tudatos cselekedetek kombinációi, amelyek szintén ki vannak téve a változás örökös körforgásának.

Az átmeneti kapcsolatok új, minőségileg egyedi jelenségeket alkotnak, majd ezek felbomlása után a szintén változásnak kitett alkotórészek másfajta kapcsolatokra lépnek. A materializmussal ellentétben tehát azt állítja, hogy nincs egy végső, megbonthatatlan anyagi atomszerűség, amely szervezettségével létrehozza a testeket, és gondolkodó szerveket, hanem ezek a független alkotórészek maguk is állandóan változnak. Egyúttal tagadja a halhatatlan lelkek, vagy szellem-monádok létezését, amelyek a test elpusztulása után tovább élnek. Nem ismeri el az örök ős szubsztancia létét sem, amelyből minden szellemi és anyagi keletkezett. (lásd. upanisadok Minden-Egy tana).

Az egyszerű elemek, amelyek az egyén külső és belső világát meghatározzák, folyamatos mozgásban vannak, azonban nem összefüggés nélkül, egymástól függetlenül lépnek fel, és nem ok nélkül enyésznek el, hanem szigorú törvényszerűségek alapján. Buddha tanítása szerint ezek az alapelemek a világtörvény (dharma) végtelen sokaságú megnyilvánulásai, amelyek jelen vannak az univerzum rendjében, a karma következmény-okság elvén alapuló erkölcsi világrend kialakításában.

Ezeknek az egyszerű elemeknek szintén „dharma” a nevük. Már nem tevődnek össze másokból, véglegesen különálló egységek. A föld, víz levegő, tűz ilyen dharmák, de a különböző képességek, mint látás, hallás, érzékelés, az öntudat, a nem tudás, a gyűlölet, a vágy, az óvatosság, a dicsőség, a szépség, a gazdagság, az igazság, a hamisság, a nemi hovatartozás, az alvás, az éhség, a betegség, a születés, a keletkezés, öregedés, halál és sok-sok más is.

Az élőlények és konkrét tárgyak konkrét dolgai kivételével a régi szövegek mindent dharmának neveznek, amiből hatás indulhat ki. A karma maga a cselekvési kényszer. A dharma hindu "világtörvény" szerinti felfogása itt egy szűkebb értelmezést kapott, amelyet a buddhizmusban alapvető, vagy végső lételemeknek is fordíthatunk.

Buddha tanításának lényege, hogy az élet egész folyamata koordinált elemek együttműködése, és ezek az elemek bizonyos fajta dologi léttel rendelkeznek, a fizikából ismert "erők" analógiájához hasonlóan.

Ami számunkra egységes személyiségnek látszik, az Buddha szerint különböző dharmák összessége, szuperpozíciója, amelyek látszólag egységes egésszé fonódnak össze. A dharmák együttműködése olyan harmonikus, elmúlásuk és keletkezésük olyan gyorsan történik, hogy képtelenek vagyunk ennek tudatára ébredni. A tapasztalat világában a dharmák állandó mozgásban vannak, más dharmáktól függően keletkeznek, majd megsemmisülnek, hogy újaknak adják át a helyet. Létrejöttük előfeltétele más dharmák sokaságának létezése, mint ahogy a növény létrejötte a legkülönfélébb környezeti hatások függvénye (mag, talaj, levegő, napsütés, stb.). Ha egy dharma hatóereje kimerül, az őt létrehozó okok ugyanolyan másik dharmát teremtenek, és ez lép a kiesett helyébe.

Az ember tehát, egy folyamatosan változó dharmák alkotta folyamat, amely a halállal sem szakad meg, mivel azok a dharmák, amelyek együttesen alkotják az egyént (természeti, fizikai, erkölcsi dharmák) a halál után sem szűnnek meg, hanem működnek tovább, létrehozva az alapfeltételeket egy új individuum megjelenéséhez. Ez az új individuum örökli az elpusztult test valamennyi jó és rossz tettének következményeit.

A brahmanizmussal, hinduizmussal ellentétben, amelyek szerint a halott testéből egy önálló szellemi-monád szakad ki, és hatol be az új anyatestbe, és mintegy birtokba veszi a létéhez szükséges fizikai környezetet, addig Buddha egy olyan újramegtestesülést tanít, amelyben egy szüntelenül változó és mozgásban levő öntudatáramlás hozza létre, a véget ért létezésben felgyülemlett erők hatása révén, az új individuumot.

Ennek megfelelően a lélekvándorlás kifejezés csak akkor alkalmazható a buddhizmusra, ha "lelken" valami teljesen mást értünk, mint a bráhmanák, vagy mint a legtöbb ókori, keresztény, vagy iszlám filozófus. A halott, és az, aki a tőle öröklött karmikus erők révén újjászületik, két különböző lény, de mégsem az, mivel az új szükségszerűen következik a régiből, mint őrségváltáskor az őrtüzek is folyamatosságukban követik egymást.

A két lét közötti összekötőkapocs az akaratmegnyilvánulások és hajlamok összessége, amelytől az új létezés elemeinek (dharmák) összefonódása függ, mindenekelőtt a vágy az élet akarására (trisná).

Az élet szenvedés, mivel múlandó, és még a legboldogabb egyén is ki van téve a betegségeknek, öregségnek, halálnak. Ez a szenvedés csak akkor szűnhet meg, ha a trisná és a szenvedélyek, amelyek az újramegtestesülést előidézik megszűnnek. Ez azonban csak fokozatosan, sok újjászületés után lehetséges.

Buddha úgy ítéli meg, hogy a szenvedés nélküli létezéshez fokozatos előrehaladással közelíthetünk, amikor is kezdetben a világi lét erkölcsi negatívumai szűnnek meg, majd később, szellemi meditációk és aszkézis segítségével a szenvedélyek lassanként kiküszöbölődnek.

A sokszoros újjászületés során, egyre inkább közelítünk a szenvedélyektől mentes élethez, míg csaknem végtelen újjászületés és megszámlálhatatlanul sok létformák megélése után elérjük a tökéletesen szenvedély- és szenvedésmentes létezést, és világi vándorlásunk véget ér. Megszűnik a karmánk által előírt és kikényszerített újjászületési folyamatsor, eljutunk a nirvána örök nyugalmába. Ez maga is dharma, a világtörvény realitása, de ez abban különbözik minden más dharmától, hogy ezt nem a hajlamok (szanszkára) idézik elő, tehát nem is enyészhet el.

Ez a realitás a bölcs számára a boldogító egyetlen állapot, ami akkor is fennmarad, ha az összes múlandó dharma elenyészik.

A buddhista hitvallást számos felirat a következőképpen foglalja össze:

„Az okozati feltételektől függő dharmák (lételemek) okait a Tökéletes feltárta, és azt is, hogyan lehetséges ezeknek a dharmáknak a megszüntetése. Ebből áll a nagy aszkéta tana.”

Amennyiben Buddha a megváltás tanának lényegét a dharmákra vonatkozó elméletben látja, akkor a buddhizmus koherens filozófiai rendszerként értelmezhető. A létezés folyamatait racionalitással vizsgálja, és megpróbálja feltárni a folyamatok közötti oksági kapcsolatokat. Eltekint az olyan örök szubsztanciák feltételezésétől, mint isten, lélek, anyag, ezzel együtt metafizikus szemléletű rendszer, karmikus következményekről és megváltásról beszél, elismeri a múlandó túlvilági lények létezését a mennyekben és az alvilágban. A szent dolgok iránti elkötelezettsége, erőteljes etikai tartalma, szervezeti felépítése miatt a buddhizmust azonban vallási rendszerként tárgyalhatjuk.

A szenvedésekkel teli világ hangsúlyozása, a folyamatos képződés - pusztulás képei miatt a felületes szemlélő számára a buddhizmus pesszimista színezetűnek tűnhet, azonban a hit, hogy ezeken a szenvedéseken a saját akaratunkból úrrá lehetünk, hogy a szanszárát működésben tartó ok-okozati láncolat felhasználásával újjászületési lehetőségeinket megszüntessük, hogy a jó felülkerekedik a rosszon, és létezik az örök boldogság, a buddhizmust optimizmus hatja át.

A bizalom az erkölcs hatalmában, a remény a megváltás bekövetkezésében Buddha és követőinek derűs erőt adnak a mindennapok szenvedéseinek leküzdésében. Buddha szobrai mindenütt diadalmas örömöt sugároznak, tanítványának is arra kell törekednie,hogy minden rossz kedélyállapotot leküzdjön, szellemi tisztaságra, emelkedett lelki nyugalomra tegyen szert. Buddha elveti az önsanyargatást, a brahmanista lemondást és szigorú aszkézist, helyette a tiszta, hideg, és józan szellemi magatartást helyezi előtérbe.

A buddhizmus főbb iskolái :

A buddhizmus tanrendszere egy hasonlattal élve[1] egy nagy házra hasonlít, amelyre a lakók folyamatosan újabb emeletráépítéseket húznak fel, és amíg a fenn lakók szükségesnek és jogosnak ismerik el az alsó emeletek létezését, addig az alsó emeletek lakói idegenkedve, elutasítóan viselkednek az emeletráépítési törekvésekkel szemben.

A két fő áramlat a théraváda (ősi tanítás) és a mahájána (nagy szekér, vagy nagy jármű) néven ismert. (A theravada buddhizmust a mahajána hívei nevezik hinájána (kis szekér, vagy kis jármű) buddhizmusnak is, de ezt a theravada hívei természetesen nem szeretik.)

Mindketten elismerik az ősi iratok tanításait, azonban mahájána, a hagyományos buddhista tanokat átértelmező gondolatvilágát új iratok felfedezésével próbálta igazolni, amit a „kis szekér” képviselői kétségbe vontak. Az indiai „szellem” toleranciájának és türelmének köszönhetően, a két fő tábor között sem alakult ki európai értelemben vett vallási ellentét, sőt, máig előfordul, hogy a két buddhista áramlat hívői egyazon kolostorban élnek együtt a legnagyobb egyetértésben.

Mindkét irányzat szerint a jelenségek nem rendelkeznek önvalóval, egy egységes megfogható és azonosítható lényeggel, a világ valamennyi jelenségét átmenetinek tartják. Mindkét iskola elismeri, hogy a Parinirvána (teljes kialvás) után nem lehet a semmit állítani a Buddháról.

Gótama tanait később tanítványai foglalták írásba. A legrégibb irat a páli nyelvű Tipitaka - szanszkrit:Tripitaka (három kosár), amely az alaptanításokat írja le. Ezek kiindulópontja az a felismerés, hogy az egész élet szenvedés, melynek oka az élethez való ragaszkodás. Akinek sikerül lemondania a vágyakról, az kiszabadul az újabb szenvedéseket hozó újjászületésekből, és eljut a Nirvánába, ami nem a teljes megsemmisülés, hanem a léten túli, szavakkal ki nem fejezhető állapot a mahájána irányzat szerint, míg a hínajána szerint csak a vágyak kialvása. Mindkét irányzat elismeri, hogy a Parinirvána (teljes kialvás) után nem lehet a semmit állítani a Buddháról.

A mahájána szútrái (tankönyvei) szanszkrit, [kínai és tibeti nyelven írott művei közül a Tipitakán felül a következők a legfontosabbak:
A bölcsesség tökéletessége (Prádnyápárámita)
A Tiszta Ország rendszere (Szukhávati-vjúha)
A Jó Törvény Lótusza (Szaddharma-pundarika)
A Tan ceyloni kinyilatkoztatása (Lankávatára)
A Buddha-ékszer (Buddhávatamszaka)

Az eredeti, régebbi felfogás szerint (théraváda iskola) a buddhák száma korlátozott, a világ meghatározott korszakaiban lépnek fel, és ugyanabban a kozmikus rendszerben csak egy létezik belőlük. A hinájána szerint az egyén külső és belső világa is egyszerű elemekre osztható, amelyek azonban szigorú törvényszerűségnek vannak alárendelve.

A mahájána ezzel szemben azt tanítja, hogy a világ egységes, és minden a tudat teremtménye (jógácsára), de van olyan irányzat is (madhjamaka), amely e világot illúziónak, nem létezőnek, önlét nélkülinek tartja. A jógácsára filozófia alapítója Vaszubandhu, a madhjamaka filozófia alapítója pedig a második században élt Nágárdzsuna.



A jelenleg elterjedtebb mahájána szerint a buddhák száma csaknem végtelen, és minden lényben benne van potenciálisan a buddhává válás képessége, azaz a számtalan újjászületések fokozatosan érlelik buddhává azt, aki erre az útra lép, így a létezés megannyi fokán álló lény között jelenleg is található olyan, aki a jövőben buddhává érik majd. A nirvána a mahájána irányzat szerint nem a teljes megsemmisülés, hanem a léten túli, szavakkal ki nem fejezhető állapot, míg a hinájána szerint csak a vágyak kialvása.

A mahájána felsőbbrendűnek tartja magát, és lenézően hinajánának, kis, azaz hitvány szekérnek nevezi az eredeti, régebbi felfogást. Azt vallja, hogy minden embernek törekedne kell arra, hogy bodhiszattvává (A bódhiszattvák olyan megvilágosodott lények, akik saját nirvánájukat elhalasztva az újjászületést választották azért, hogy az emberiséget szolgálják.) váljon, ennek a célnak a megvalósítása érdekében aktív etikát tanít.

A számtalan buddha feltételezése a mahájána buddhizmusban felvetette annak a lehetőségét is, hogy ezek a már üdvözültek jótékony hatással vannak a földi élőlényekre, tehát hozzájuk imádkozni szintén üdvözítő hatású. Ezzel együtt kialakult egy gazdag mitológiai hitkör, amelyeket a hinduizmushoz hasonlatos kultuszokkal imádtak. A mahájána buddhista eszmekör megjelenése elősegítette a buddhizmus terjedését olyan országokban is, ahol a kultuszoknak, a többisten hitnek és vallási tiszteletnek régebbi, mély gyökerei voltak (például brahmanizmus).

A meglévő ind vallások, elsősorban a hinduizmus, brahmanizmus behatásainak következtében éppen a mahájána buddhizmus adott lehetőséget az eredeti tanok háttérbe szorítására, illetve arra, hogy megtörje a tan ellenállóerejét. Ezzel egyidőben (i. sz. 1000 körül) már megmutatkoztak a jelei a vallás bizonyos mértékű regressziójának is (ebben a szubkontiens északnyugati részén ekkortájt terjeszkedő iszlám is szerepet játszott). Ezzel együtt lehetőséget adott, többek között, az indiai kasztrendszer merevségének feloldására, hiszen a buddhista szerzetesrendek kasztoktól függetlenül fogadtak be "bódhiszattvákat".

Elterjedés és változatok :

Az i. e. 3. században Ceylonon és Nepálban, misszionáriusok térítő tevékenysége útján az 1. századtól Kínában, a 4. században Koreában és Indonéziában, míg Japánban a 6., Tibetben a 8., Mongóliában és a mai Oroszország egyes területein pedig az első ezredfordulótól terjedt el.

Indokínában (Kambodzsa Khmer birodalom , Angkor) és Ceylon (Sri Lanka) szigetén Hátsó-Indiában, Burmában (Mianmar) a hínajána vagy théraváda buddhizmus a meghatározó. Az Indonéz szigetvilágban az iszlám terjedéséig a hinduizmussal vállvetve erős vallási tényező volt.

A kínai szellemi életben, a kínai univerzalista tanok mellett sokszor császári támogatással, sokszor hivatalos üldöztetések közepette tartotta meg befolyását. Kínában, Koreában és Japánban elsősorban a meditációs iskola terjedt el, a mahájána különböző változatai (például:Tiszta Föld buddhizmus és a meditációt hangsúlyozó irányzat, a csan (koreai szon, japán zen).

A zen ma is Japán legnagyobb buddhista szektája, egyedi vonásokkal, mint például, hogy a kezdetektől elvetette a papi nőtlenséget. Ezek a buddhista iskolák már bőségesen merítettek a taoista szemléletből, illetve a kelet-ázsiai természetvallások világából.

Tibetben (és Mongóliában, valamint Oroszország egyes területein) a mahájána rituáléiból, illetve a mágikus formák citálásából kialakultak a buddhista tantrizmus különböző fajtái is, amelyek a későbbiekben önálló szekérré alakultak (például gyémántszekér). Ez az áramlat i. sz. 600-as években Bengáliából kiindulva érkezett Tibetbe, azonban az itteni ("bon": egyfajta démonhit) vallással szemben kezdetben csak kevéssé érvényesült.

Amint az indiai szerzetesek, a papság szerepe erősödött a szellemi, kulturális és állami életben, úgy vette át az állam irányításának szerepét az a sajátos iskola, amely a „khubilgani öröklési rend” néven vált ismertté, ahol is feltételezik, hogy a lhászai főpap, a dalai láma halála után az egy gyermekben testesül meg újra, akinek kilétét különböző égi jelek alapján meg lehet állapítani. A tan összefoglaló neve a vadzsrajána. Négy fő irányzata a nyingmapák, a szakjapák, kagyüpák és a gelukpák. Őszentsége, a dalai láma e negyedik irányzat követője.

A lámaista hierarchia és egyházrend helyzetében nagy változásokat hozott Tibet kínai annektálása (1951), ami a dalai lámát Indiába való menekülésre kényszerítette (1959).

Szokás külön venni az Amerikában és Európában terjedő buddhizmust, bár a metafizikai tanítások nem térnek el a fentebb említett hagyományos iskoláktól, de a közösségi előírások terén megpróbálnak alkalmazkodni a nyugati életformához.

Az ú.n. jobboldali út a függőség kioltását a vágyak kioltásával akarja megvalósítani, az ú.n. baloldali, tantrikus út, megengedi a vágyakat, amennyiben a függőséget el lehet kerülni tudással (ld. Epstein, 2005).

A buddhizmus Magyarországon :


Magyarországon a buddhista irodalomnak komoly hagyományai vannak, Kőrösi Csoma Sándortól kezdődően a 20. század első felében megjelent fordításokig. A buddhista tanok közvetlenül is terjedhettek, éppen az egyházilag legsötétebb időkben, ugyanis Budapesten 1956-ban megalakult a Buddhista Misszió, a német származású Láma Anagarika Govinda támogatásával. Könyveket ugyan nem adhattak ki, ám „szamizdat” formájában már a '80-as években jegyzeteket sokszorosítottak, amik '89 közeledtével egyre komolyabb külsőt kaptak, és könyvként is megjelenhettek.

A misszió vezetője Hetényi Ernő volt, aki maga is megkapta a láma-beavatást. Ezekben az években Őszentsége, a dalai láma többször is járt Budapesten, még „első”, hivatalos útja előtt…

Ugyancsak 1956-ban alapította Hetényi Ernő (Berlinben és Budapesten egyidejűleg) a nemzetközi buddhológiai intézetet, amely a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet nevet kapta.

1990 után sorra alakultak a buddhista rendek, iskolák, a hirtelen jött szabadság azonban itt is bizonyos fokú felhígulást eredményezett. A tan könyvkiadása is átvette a könnyedebb, ám kevésbé alapos angolszász kézikönyveket, ugyanakkor Kőrösi Csoma Sándor munkáinak jó része még ma is lefordítatlan.

Magyarországon ezidáig hét sztúpát (emlékhelyet) építettek: Budapesten 2, Budakeszin, Bükkmogyorósdon (Csernelyben), Zalaszántón, Tar községben és Becskén 1-1.

 
**********************
Vayrayana(Angolból ford)

Vadzsrajána buddhizmus (devanagári: वज्रयान) néven is ismert tantrikus buddhizmus, Tantrayāna, Mantrayāna, Secret Mantra, ezoterikus buddhizmus és a Gyémánt Jármű. Az az időszak, Vadzsrajána buddhizmus sorolták be az ötödik , illetve a végleges időszakra indiai buddhizmus. Vadzsrajána összetett és sokrétű rendszer, amely évszázadok során alakult ki és azt mutatja, sok ellentmondás és a különböző véleményeket. Vadzsrajána valószínűleg jött létre a 6. vagy a 7. században , míg a ciklus első Vadzsrajána került bizonyítékok A 8. században . A Szentírás nevezik Tantras. A megkülönböztető jegye az Vadzsrajána buddhizmus a szertartás, amely helyettesítésére használják fel, vagy alternatívát a korábbi absztrakt meditációk. 

Vadzsrajána szentírások azt mondják, hogy Vadzsrajána utal, egyike annak a három útvonalon a felvilágosodás, a másik kettő pedig Hinayana és Mahájána.
********************************************

REIKI

A reiki ( vagy , ejtsd: rejki) egy spirituális gyakorlat, melyet Mikao Usui japán szerzetes fejlesztett ki 1922-ben. A Kurama-hegyen történő három heti bőjt és meditáció után, a reiki hagyomány szerint, Usui egyfajta „kimeríthetetlen forrású energia segítségével történő gyógyítás” képességében részesült. A gyakorlat egy részét, a reikis kézrátételt az Egyesült Államokban a kiegészítő és alternatív orvoslások egyikének tekintik. Ekkor a technika gyakorlója – meggyőződése szerint – „gyógyító energiát” közvetít a tenyéren keresztül a kezelésben részesülő számára.

A reikivel kezelők a gyógyulást a kí létezésével és jótékony hatásával hozzák kapcsolatba, mindazonáltal sem a kí, sem bármilyen, a kít irányító mechanizmus létezése nem bizonyított. Klinikai vizsgálatok sem támasztják alá a reiki hatékonyságát vagy felhasználásának javallható voltát egy betegséggel kapcsolatban sem.

A név eredete :

A japán reiki "titokzatos légkör; spirituális erő" a kínai lingqi-ből vett kölcsönszó. A japán összetett szó egyesíti a rei mint "szellem, lélek, természetfölötti, csodás, isteni, éteri lény", és ki mint "spirituális energia, vitális energia, életerő, az élet energiája" szavakat.

A magyar reiki a japán kölcsönszó átírása. A reiki szófaja lehet főnév (mely egyaránt vonatkozhat a vélt energiára és az azt felhasználó kezelési módszerre), melléknév vagy ige. Néhány nyugati szerző a reiki-t pontatlanul "univerzális energia"-ként fordítja. Ez a kovácsolt kifejezés elkerüli a japán reiki szó "titokzatos; kísérteties" negatív konnotációit, de részben tévesen fordít: a ki életenergiát jelent, de a rei-nek nincs "univerzális" jelentése.

Származás :

Mikao Usui fedezte fel a Reikit 1922-ben a Kurama-hegyi elvonulás alkalmával, mely meditálást, böjtölést és imádkozást foglalt magában. Usui azt állította, hogy egy misztikus kinyilatkoztatás által megszerezte azt a tudást és spirituális erőt, melyet másokon is alkalmazhat és mely által másokat is behangolhat arra, amit ma Reikinek nevezünk. 1922 áprilisában Usui Tokyoba költözött és megalapította a Usui Reiki Ryoho Gakkai-t, az Usui Reiki Gyógyító Társaságot.

Usui csodálta Meiji császár irodalmi alkotásait és a Reiki-rendszer kidolgozása közben a császár néhány munkáját egy sor erkölcsi alapelvbe foglalta össze, melyek később "Reiki Alapelvek"-ként váltak ismertté (japánul "Gokai"). Számos Reiki-oktató és -gyakorló igyekszik követni ezt az öt alapelvet, melynek egyik fordítása a következő:
"A boldogság megidézésének titkos módszere; a csodálatos gyógyszer, mely test és lélek minden betegségét meggyógyítja:
Csak a mai napon ne mérgelődj!
Csak a mai napon ne aggodalmaskodj!
Tiszteld tanítóidat, szüleidet és az időseket!
Dolgozz becsülettel!
Légy hálás minden élőlénynek!
Reggel és este ülj le Gassho-tartásban és szívedben hangosan ismételd el e szavakat.
A test és lélek fejlődéséért, Usui Reiki Ryoho - Mikao Usui, az alapító."

Usui több mint 2000 embert tanított meg a Reikivel való gyógyításra. Tanítványai közül tizenhaton folytatták a képzést Shinpiden szintig, ami a nyugati harmadik fokozatnak vagy mesteri szintnek felel meg. Usui 1926-ban hunyt el.

Kezdeti fejlődés :

Usui halála után egyik tanítványa, Chujiro Hayashi kilépett az Usui Reiki Ryoho Gakkai-ból és megalakította saját egyesületét. Hayashi nagyobb hangsúlyt fektetett a fizikai test gyógyítására, egyszerűsítette a Reiki-tanításokat és rendszerbe foglalta a technikákat. Hayashi avatta be és képezte Hawayo Takata-t, aki az Amerikai Egyesült Államokba visszautazva országszerte gyakorolta a Reikit és beavatásokat végzett az első két szintre.

Takata fontosnak tartotta, hogy a Reiki-kezelést és -oktatást pénz ellenében végezze. 1976-ban kezdte a Shinpiden szintre való bevatásokat és bevezette az e szintnek megfelelő Reiki mester fogalmát. A mesteri képzés díját 10000 dollárban állapította meg.

Takata 1979-ben bekövetkezett haláláig 22 Reiki mestert képzett ki. A Japánon kivül történő Reiki-oktatás legnagyobb része az ő munkájának köszönhető.



Mikao Usui sensei története 


A reiki megalapítója a Chiba szamuráj családból származó Mikao Usui sensei (1865-1926), aki a Gifu prefektura Yamagata járásának Taniai-mura (ma Miyama) falujában született. Családja a tendai ezoterikus buddhizmust gyakorolta. Így őt már 4 évesen tendai kolostorba küldték, ahol 12 éves korától harcművészetet is tanult, melyből 20 éves korára menkyo kaiden minősítést szerzett. Usui szertett tanulni, több nyelvet elsajátított, érdeklődött a mondák, a költészet iránt és sokat tanulmányozta a Kyoten-t(japán buddhista biblia). Továbbá a keleti gyógymódok mellett nyugati orvoslást, filozófiát, teológiát és pszichológiát tanult. Mindig is a nyugati kultúra felé való nyitás oldalán állt. Az 1900-as évek környékén kolera járvány pusztított Kyotoban, mely Usuit is megfertőzte. Ekkor halál közeli élményt élt át és látomásaiban megjelent Mahavairocana Buddha (Nagy Központi Buddha), akitől instrukciókat kapott. Ezután a megvilágosodás élmény után minden idejét a Buddha ezoterikus tanításainak felkutatására és alkalmazására szentelt és praktizálni kezdte a shingon buddhizmust, mely a Vajrayana tantrikus buddhizmus egyik ága. Családja úgy érezte, hogy ezzel Usui elárulta a szent hagyományokat és kiközösítették. Ezután Usui idejét a spirituális meditációknak szentelte és létrehozta a "Rei Jutsu Ka" nevű spirituális csoportot, melynek központja a Kyotoi császári palotától 12 km-re fekvő Kurama yama szent hegyen volt. A tantrikus gyakorláson keresztül Usui egyre jobban megismerte és megértette az ember belső energiarendszerét, valamint a test, lélek és szellem viszonyát és az embernek az Istenséggel való kapcsolatát. Elsajátította a buddhista vallási hagyományokban gyökerező spirituális önfejlesztő módszereket és meditációs technikákat (pl.: Ki Ko, ami a Csi Kung japán változata). Az 1910-es években Zen buddhizmust is tanult és gyakorolt. 


Usui hitte, hogy vallási felekezet figyelembe vétele nélkül minden egyes állampolgárnak joga van ezeknek a spirituális önfejlesztő és gyógyító rendszereknek az elsajátítására és használatára. Meg akarta találni a módját annak, miként lehetne ezt a tudást a leggyorsabban tanítani, és átadhatóvá tenni mindenki számára. A keresés során egy tokyoi antikváriumban rábukkant egy ősi kéziratra. Ez egy több száz éves Shingon tantrikus szútra szövege volt. A szöveget röviddel azelőtt ásták ki egy kolostorban Hokkaido szigetén, melynek címe: "A Testet Meggyógyító és a Tudatot Megvilágosító Transzcendens Fény Villámának Ösvénye." Usui felvette a kapcsolatot különböző japán kolostorok könyvtáraival, hogy új részleteket találhasson. Az elmondás szerint a szöveget Kobo Daishi (Kukai), a Shingon Buddhizmus alapítója hozta Japánba Kínából a IX. Század elején. A tanításokat láthatólag csak néhány általa kiválasztott gyakorlóval osztotta meg. Időközben Usui elkezdett néhány leírt technikát alkalmazni, és jó eredményeket ért el velük, így azokat megosztotta kiválasztott tanítványaival. Usui érezte, hogy a szöveg nem teljes, és valahol meg kell lennie a hiányzó résznek. A híres tibeti Chagpori Ling főiskolán egy újabb szöveget találtak. Szanszkrit nyelven volt írva és tibeti fordítást mellékeltek hozzá. Amikor a tibeti szöveget Usui a meglévővel összehasonlította, felfedezett két új fejezetet, mellyel korrigálta a már meglévőt. Ezt Usui fontosnak tartott a hangok használata miatt a transzcendentális energia lehívásában. Az eddigi szövegemben viszont volt egy "Erkölcsi észrevételek" című rész, ami a másikból hiányzott. A szanszkrit szótagok váltak később Usui meditációs elvonulásának alapjává. A szövegek összehasonlítása és kölcsönös kiegészítése nyomán Usui úgy érezte, hogy egy teljes gyakorlat van a kezében, amely áll az "Erkölcsi alapelvek"-ből, egy vizualizációval és mantra recitálással elvégzendő Vajrayana meditációs gyakorlatból, és gyógyító technikákból, ami tartalmazza az "ezoterikus elixírt", az "erő lehívásának titkos jelképeit", "az erő átadásának módszerét", a teljes Reiki átadási vonalat Sákjamuni Buddhától kezdve. Tudta, hogy ennek a buddhista tantrikus szövegnek a gyakorlása megadja a választ a kérdéseire. Viszont nem volt senki, akitől a beavatásokat meg lehetett volna kapni, mely a buddhista tantrikus hagyomány nélkülözhetetlen része. Papjának tanácsára Usui elhatározta, hogy elvonul egy szent hegyre meditálni, hogy saját maga ébressze fel a gyakorlatot, és így közvetlen beavatást kapjon. 


1914-ben Usui a Kurama-Yama hegyre vonult, ahol az évszázadok alatt sok más, híres gyakorló is megfordult (a Meiji Császár is). Itt szokványos 21 napból álló meditációját végezte. A 21. nap végén nagy fényesség hatotta át, transzba merült és szellemvilági beavatásként megkapta a választ a kozmikus energiák használatának új módjára. Színes fénygömbök vonultak el a látóterében, különböző jelekkel a belsejükben (melyek a köztudomás szerint nem a ma ismert reiki szimbólumok voltak, hiszen japán forrásokból tudhatók, hogy e szimbólumokat később építették bele a Reiki rendszerébe a különböző energiaaspektusok könnyebb érzékelhetősége és használata érdekében). Megvilágosodásának élménye által, mintegy áthozta az energia-gyógyítás pontos módját erre a dimenzió szintre, amit később Reiki Ho-nak (szellemi ero gyógymódjának) nevezett el. Viszont a közhiedelemmel ellentétben Usui csak ezt követően jött rá, hogy a benne aktivizálódott erőnek külső gyógyító hatása is van. 

Usui élménye a hegyen azt mutatja, hogy a Vajrayana legmagasabb szintu jógatantráját gyakorolta. Az abszolút felébredett állapot pillanatának átélését jelenti ez a tapasztalat. Azt a spirituális Beavatást, melynek során az ember megkapja életfeladatát és megvalósítja az elme nyugalmát, a lélek békéjét életében. Ebben a szatoriban, beavatásban megkapta a szellemi útjának gyakorlati kulcsait, amit át kellett adnia a világnak. 

A reiki segítségével tehát gyógyíthatók a testi és lelki zavarok, de nem önmagáért a testi-lelki jólétért, hanem a spirituális fejlődés következménye képpen. Ez a Reiki titka. 


Usui több külön szervezetet is alapított. Az elso és szélesebb köru a "Reiki Society Usui Kai", majd 1922-ben megalapította az "Usui Reiki Ryoho Gakkai"-t. Az Usui Kai-t az általános Reiki gyógyítók szövetségének lehetne nevezni, a Gakkai volt az ezoterikus orientáltságú szervezet, ami magába foglalta Usui gyógyító és speciális meditációs technikáit is. 1922-ben Tokyoba költözött és külvárosában Harajukuban megnyitotta első hivatalos Reiki gyógyító központját. Itt tanuló csoportokat szervezett és a Reiki energia átadás rendszerét oktatta, ami magába foglalta a Buddhista ezoterikus módszereket is. Számos tanulónak, köztük Mr. Watanabe Kioshi Itami-nak is, átadta Usui a Reiki teljes beavatási rendszerét és meditációs technikáját. Watanabe már Kyotoban is Usui tanítványa volt. O volt az a személy, akire Usui halála után ráhagyta az összes jegyzetét és az Usui által kollektizált Buddhista Tantra tanításokat. Késobb Watanabe maga is székelo elnöke lett az Usui által megalapított Usui Gakkainak. 

1923. szeptember 1-én Tokyot és környékét hatalmas földrengés rázta meg. Tokyo központi részét szinte porig rombolta a földrengés és a megmaradt romokon még a tűzvész is pusztított. Több mint 140 000 ember halt szörnyet. A rombolás szinte leírhatatlan volt. Körülbelül 3 millió ember maradt fedél nélkül. Mintegy 50 000 ember sérült meg súlyosan. A teljes ivóvíz és a szennyvíz elvezető rendszer megsemmisült. Közel egy éves feszített munkába került a károk teljes felszámolása. Feljegyzésekből tudjuk, hogy Usui alig pihenve éjjel-nappal járta a város minden részét, próbálta a tőle telhető legtöbbet segíteni a szenvedőknek. Nemcsak mint gyógyító, de szervezőként is kitűnő munkát végzett. A katasztrófa következményeként Usui és barátai klinikát nyitottak a tűzvész sérültjeinek, majd 1924 februárjában a Tokió melletti Nakano városban Usui megszervezte második gyógyító központját. Gyógyításainak híre gyorsan terjedt az egész országban, nemsokára az ország több részéről is meghívásokat kapott, hogy tanítsa módszerét. 


Munkásságáért még életében "Kun San To" ("Birodalmi Díszdoktor") kitüntetést kapott Meiji Császártól, mely Japánban nagy megtiszteltetésnek számit. Ezt követően híre még jobban terjedt. Régiókból több természetgyógyász és gyakorló orvos is részt vett előadásain és tanfolyamain. 1924-ben a Reiki önfejlesztő és lélekfejlesztő hatásáról tartott előadássorozatot, valamint válaszolt a hallgatók mindenfajta kérdésére, igen széles témakört felölelve. Usui beutazta az egész országot, hogy tanítsa a reikit (több mint 2000 embernek tanított reikit), ami az időben nem éppen bizonyult könnyű dolognak. A nagy, fárasztó utazások nagyon megviselték Usuit és a tanácsok ellenére folytatta munkáját, nem kímélve egészségét. Aminek következményeként hamarosan kisebb agyvérzést kapott. Később előre megérezte halála közeledtét. Így egy napon Tokiói irodájában összeszedte összes addig gyűjtött könyveit és iratait, beleértve a reiki tanítási ill. a buddhista meditációs és más titkos gyakorlatokat tartalmazó feljegyzéseit. A gyűjteményt legjobb barátjának és tanítványának Watanabenek adta. Ezt követően visszatért nyugat Japánba tanítani. Végezetül Usui 62-dik életévében, 1926. március 9-én Fukuyamában halálos agyvérzést kapott. A japán szokásoknak megfelelően elhamvasztották. Hamvai még mindig egy japán templom oltárán pihennek, Tokyo egyik elővárosában a buddhista Saihoji templomban. 1927-ben a Gakkai szervezet emlékoszlopot állított itt, melynek hosszú feliratát Juzaburo Ushida és Masayuki Okada fogalmazta meg, mely Usui sensei (mester) személyéről, életéről és a Reiki rendszeréről ad felvilágosítást. 

FORRÁShttp://sysy1.5mp.eu/web.php?a=sysy1&o=SZnAV3Sb9a